Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
Négy év börtönbüntetésre ítélt és nyolc évre kitiltott az országból a Veszprémi Törvényszék egy román asszonyt, aki "jósnőként" több embert csapott be.
2012.02.10 15:04MTIAz ítélet pénteken emelkedett jogerőre - közölte Dürkné Pintér Zsuzsanna, a törvényszék sajtószóvivője.
A nő azzal az ígérettel csalt ki pénzt áldozataitól, hogy rontást vesz le róluk -
ismertette a szóvivő.
Dürkné Pintér Zsuzsanna elmondta, hogy a törvényszék megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: az elsőrendű vádlott büntetését öt évről négy évre, a másodrendű vádlottét pedig háromról két évre mérsékelte.
A kiutasítás hosszát is csökkentették: az elsőrendű vádlottnál tízről nyolc, a másodrendűnél tízről négy évre mérsékelték - tette hozzá.
A szóvivő közlése szerint bár a nyomozás során több sértettet derítettek fel, a törvényszék kilenc feljelentés alapján hozott ítéletet a román nő és társa (aki tolmácsként társtettesként vett részt a csalásokban) ellen. Megjegyezte: vagyonelkobzásra is ítélték a csalókat, egyenként több mint hárommillió forintra, az ezen felül keletkezett károkra polgári jogi igényt nyújtottak be a károsultak; számítások szerint a vádlottak összesen mintegy 16 millió forint kárt okoztak "ügyfeleiknek".