Sok kis Neo
Hackerképző indul a nemzetvédelmi egyetemen
Hackerképzés indul a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen.
2010.07.29 07:05Magyar HírlapEzt tudta meg a Magyar Hírlap.
A napilap csütörtöki számában megjelent cikk ismertetése szerint az egyetemen persze nem bűnözőket képeznek, hanem "etikus" hackereket. A hallgatók a rosszindulatú internetes betörőkkel szembeni védekezés módszereit sajátíthatják el. Kovács László őrnagy, az egyetem munkatársa szerint tíz-tizenöt éves szakmai múlt szükségeltetik ahhoz, hogy a tanulók kellő alapismeretekkel vágjanak bele a féléves képzésbe.
Mint mondta, a tanfolyamon részt vevő szakemberek arra vállalkoznak, hogy hazájuk érdekében hasznosítsák ismereteiket.
Telek Zoltán, a PC World főszerkesztője hangsúlyozta, Magyarország élen jár a kiberbűnözés elleni védekezésben, mi több, hamarosan hazánk is tagja lesz a NATO e-bűnözés elleni missziójának.
Az első, szeptemberben induló tanfolyamra aktív tiszteket és egyetemi hallgatókat iskoláztak be, a létszám néhány tucat körül jár.