Online őrület-Twitteren is megjelent a 'hamiska"
George Bush is bejelentkezett a Facebookra
A korábbi amerikai elnök, George W. Bush is csatlakozott a Facebook-használók népes táborához. A 63 éves politikus néhány órán belül csaknem 2000 ismerősre tett szert.
2010.06.03 19:15MTIA közösségi portálon látható bejegyzés szerint a 2009-ben leköszönt elnök visszavonulását követően is aktív maradt. A Fehér Ház elhagyása után egyebek mellett húsz államban, és nyolc országban járt, miközben legkevesebb 65 helyen tartott beszédet.
A facebookos profil létrehozásával egy időben úgy tűnt, hogy a néhai elnök megjelent a Twitter mikroblog-szolgáltatáson is.
A George Bush fotójával létrehozott felhasználót több ezren kezdték követni, és csak ezután derült ki, hogy a nem ellenőrzött profilt csupán az előző elnök egyik rajongója hozta létre.