Felipe Massa a McLaren autóját dicsérte
Massa: Most nem volt esély a McLaren ellen
Felipe Massa úgy érzi, kihozta a maximumot magából és az autóból. A brazil a többiekkel ellentétben a lágyabb keverékű abroncsokat részesítette előnyben, szerinte ez volt a helyes döntés.
2008.10.19 15:25f1-live.hu"Megfelelő volt a lágy gumik használata, bár a startom nem volt tökéletes, de végülis a harmadik helyen tudtam elfordulni, nem veszítettem pozíciót. Lewis erős volt az egész hétvégén, a rajt után is nyugodtabb ritmusban körözhetett, nekünk a határon kellett autóznunk a rajtot követően. Kimi nagyon erőltette, hogy utolérje őt, de ez nem sikerült, Lewis autója nagyon gyors volt."
Massa kitért Raikkönen megelőzésére, valamint a pontversenyek állására is. "Kiminél gyorsabb voltam, amikor leelőztem őt, gyakorlatilag akkor futottam legjobb versenyköreimet a pályán, de ez a McLaren ellen most nem volt elég a győzelemre. Az egyéni versenyben nem alakultak jól a dolgok, ugyanakkor a konstruktőrök versenyében növelni tudtuk az előnyünket."