Egészséges ecet
Egy kis ecet elég a vércukorszint csökkentéséhez
Egy kávéskanál ecet. Mindössze ennyi elegendő ahhoz, hogy csökkentsük a vércukorszintünket.
2009.12.03 12:13medipress.huAz ecet jótékony hatásával a természetgyógyászok és a néphagyomány már régóta tisztában van, de eddig tudományosan nem tudták alátámasztani a meggyőződést. A kutatók most azt tlálták, hogy az ecet az étkezési utáni hirtelen vércukorszint-emelkedést előzi meg az által, hogy „fékezi” a cukor felszívódását elősegítő enzimet.
Az Amerikai Diabétesz Szövetség hivatalos lapjában a Diabetes Care című folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy a rendszeresen ecetet fogyasztók körében az átlagnál 30 százalékkal kisebb mértékű volt az étkezés utáni vércukorszint-emelkedés, és az úgynevezett glikémiás válaszreakció is kiegyensúlyozottabb volt.
Mindez alátámasztja a természetes gyógymódokat értők véleményét arról, hogy mérsékelt mennyiségű ecet fogyasztása jótékony hatással van a szervezetre.