Orvostudomány

Elhagyhatták a kórházat a két hete szétválasztott bhutáni ikerlányok

A törzsüknél összenőve világra jött kislányok, Nima és Dava Pelden arccal egymás felé születtek, egy májon osztoztak, ülni nem tudtak, állni igen, de csak egyszerre.

2018.11.26 15:19MTI

Elhagyhatták hétfőn a kórházat a 15 hónapos bhutáni ikerlányok, akik több mint két héttel ezelőtt sikeres szétválasztó műtéten estek át Ausztráliában.

A babakocsiban ülő kislányokat édesanyjuk, Bhumcsu Zangmo tolta ki hétfőn a kórházból, miközben köszönetet mondott mindenkinek, aki október 2-i megérkezésük óta segített lányai életének megváltoztatásában.

A törzsüknél összenőve világra jött kislányok, Nima és Dava Pelden arccal egymás felé születtek, egy májon osztoztak, ülni nem tudtak, állni igen, de csak egyszerre.

A melbourne-i Royal Children's Hospital 18 szakembere vett részt november 9-én a több mint hatórás műtétben, amely során sikeresen szétválasztották a lányok máját.

A Joe Crameri vezette operálócsoport számára nagy kihívást jelentett a lányok hasának rekonstrukciója.

Crameri hétfőn újságíróknak elmondta, hogy a lányok "felépülése kitűnően ment" és mindketten remekül boldogulnak már egyedül.

Az orvoscsoport követhette, ahogy a műtét óta a kislányok lassan önállósodtak, függetlenedtek egymástól.

"Láttuk, mennyire felzaklatta őket eleinte, hogy a testvérük nincs a közvetlen közelükben. Néhány hét alatt azonban önbizalomra tettek szert és erőre is kaptak. Csodát fog tenni velük, ha más kisgyerekek közé kerülnek" - mondta Crameri.

Állni egyelőre nem tudnak, ehhez tovább kell erősödniük és meg kell tanulniuk egyedül egyensúlyozni. Egy Melbourne-höz közeli kisvárosban folytatódik a lábadozásuk.

Nagyjából minden 200 ezer szülésre esik egy összenőtt ikerpár, 40-60 százalékuk élettelenül jön világra. Évente csak néhány elválasztó műtétet végeznek a világon.

A bhutáni családot a Children First Foundation nevű, ausztrál székhelyű jótékonysági alapítvány vitte Melbourne-be és Victoria állam állta az operáció 350 ezer ausztrál dolláros (72 millió forint) költségeit.

A család valószínűleg hamarosan visszatérhet a himalájai országba, amely a világ egyik legelzártabb, legszegényebb államának számít.

A melbourne-i gyermekkórházban 2009-ben már sikerrel hajtottak végre hasonló életmentő műtétet, akkor két bangladesi ikerlányt, Trisnát és Krisnát választották szét 32 órás munkával.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.