Kutatók szerint

A dohányzás előszobája lehet az e-cigi

Az elektromos cigarettát rendszeresen használó fiatalok később nagyobb valószínűséggel lesznek erős dohányosok.

2016.11.09 16:45MTI

Ezt mutatták ki amerikai kutatók, akiknek friss tanulmányát az Amerikai Orvosszövetség folyóiratának (JAMA) legújabb számában tették közzé.

Az amerikai tinédzsereknek körülbelül egyharmada próbálja ki az e-cigarettát, némelyek annak reményében, hogy az segít leszokni a hagyományos cigarettáról.

A tudósok körében azonban vita tárgyát képezi, hogy az e-cigaretta a dohányzásról való leszokás eszköze-e, vagy inkább a dohányzás előszobája.

A kutatásban 3000 Los Angeles megyei gimnazistát – 15 éveseket – kérdeztek ki cigarettázási szokásairól a 2014 őszi, majd a 2015 tavaszi félévben.

A diákok körében összességében csak kevesen e-cigarettáztak, vagy dohányoztak, ám azok közül, akik a kutatás elején három vagy annál több napig e-cigarettát használtak a kikérdezést megelőző egy hónapban, 20 százalék rendszeres dohányossá vált, további 12 százalék pedig legalább havi egy alkalommal gyújtott rá a kutatás végére.

Eközben az e-cigarettát a kutatás elején nem használó tinédzsereknek kevesebb mint 1 százaléka vált dohányossá a vizsgált időszak végére.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.