Terhesen is fontos a mozgás, az egészséges étrend

Az elhízott kismamáknak hosszabb idejű a terhessége

Hajlamosabbak a hosszabb terhességre és a több komplikációra azok a kismamák, akik a terhesség első három hónapjában túlsúlyosak, vagy elhízottak, illetve azok, akiknek nagyobb a súlynövekedése a terhesség alatt - állapították meg brit kutatók.

2008.05.07 06:54MTI

Az Edinburghi Egyetem szakemberei több mint 143 ezer terhességet vizsgáltak, felhasználva a svéd orvosi születési anyakönyvi hivatalban 1998-2002 között bejegyzett adatokat. A több mint 143 519 szülésből 6,8 százalék "időn túli" volt, azaz a terhesség 42 hete után jött az újszülött a világra. (Általában a terhesség 40 hétig tart). 

Összevetve a normális testtömegű asszonyok adataival kiderült, hogy több olyan kismamának volt az átlagosnál hosszabb a terhessége, aki a terhesség első három hónapjában magasabb testtömegindexszel (BMI) bírt, vagy az egész terhesség alatt nagyobb volt a súlygyarapodása. A BMI mutatószáma a testsúly (kg) és a magasság (cm) négyzetének osztásából áll elő. 

A túlsúlyosság és az elhízás az első három hónapban azt is jelentette, hogy kisebb volt az esély a spontán szülésre és nagyobb a halva születés kockázata, nagyobb a terhességi cukorbetegség lehetősége és nagyobb a császármetszés szükségessége. 

"A terhességi elhízás jelentős kockázatot jelent, mind az anya, mind a magzat egészségére, és tanulmányunk megerősítette más korábbi kutatások eredményét arról, hogy az elhízás összefüggésben áll számos kockázattal, köztük a halva születéssel, a terhességi cukorbetegséggel, a terhesség okozta magas vérnyomással és a császármetszéssel" - állapította meg tanulmányában a Fiona C. Denison vezette kutatócsoport. 

Ha a kis súlyú nők körében általános egészséges életmódot, a mozgást és az egészséges étkezést sokkal erőteljesebben ajánlanánk a túlsúlyos terhesek körében akkor a terhesség kimenetele javítható lenne - ajánlották a szakértők.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.