Egy százalék = 4 évnyi pénzforrás
Választás 2010: A kisebb pártok a támogatásért hajtanak!
Nem csak a parlamentbe jutás a tétje az áprilisi országgyűlési választásnak: a kisebb pártoknak azért is fontos a megmérettetés, mert csak akkor kaphatnak állami támogatást a következő négy évben, ha legalább egy százalékot sikerül elérniük.
2010.02.04 07:13MTIA jelöltállítás, így az ajánlószelvény-gyűjtés pedig azért fontos a számukra, mert a társadalmi szervezetek csak akkor működhetnek pártként, ha el tudnak indulni a választáson, tehát ha a jelöltjeik felkerülnek a szavazólapokra. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi törvény ugyanis kimondja: a bíróság az ügyészség indítványára megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet.
A pártok "léte", valamint az országgyűlési mandátum megszerzésén túl azért is fontos az áprilisi parlamenti választás, mert - ugyancsak a párttörvény alapján - a pártok állami költségvetési támogatásra jogosultak. A pártok támogatására fordítandó összeget az állami költségvetésről szóló törvény állapítja meg. A költségvetési támogatások kifizetése negyedévenként történik, a negyedév első napján. A törvény szerint az állami költségvetésből a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát - egyenlő arányban - az Országgyűlésben az országos listán mandátumot szerző pártok között kell felosztani. A fennmaradó 75 százaléknak megfelelő összeg az országgyűlési választások eredménye alapján a pártra, illetőleg a párt jelöltjeire az első érvényes fordulóban leadott szavazatok arányában illeti meg a pártokat.
Nem jogosult költségvetési támogatásra az a párt, amely nem szerzi meg a szavazáson részt vett választók szavazatának 1 százalékát.