Oktatás

Kitartanak a tanárok a sztrájk mellett, annak ellenére, hogy az Emmi szerint az törvénytelen

Állítólag fegyelmi eljárással fenyegetik a sztrájk mellett kitartó tanárokat.

2022.01.30 03:34ma.hu

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is arra biztatja az oktatásban dolgozókat, hogy szervezzék tovább a hétfőre meghirdetett figyelmeztető sztrájkot – áll a két szakszervezet közös, szombati közleményében.

„Körlevelében és sajtóközleményében jogellenesen állítja a kormány, hogy a sztrájk nem jogszerű. Erről csak bíróság, egy külön nemperes eljárásban dönthet” – írták.

A szakszervezetek szerint a kormány arra kényszeríti a tankerületi központok igazgatóin keresztül az intézményvezetőket, hogy szóbeli utasítások alapján, jogellenesen akadályozzák meg a sztrájkot, a valósággal ellentétes értesítéseket küldjenek ki a szülőknek, beszéljék le a dolgozókat a sztrájkban való részvételről.

Több helyről kaptunk olyan visszajelzést, hogy fegyelmi eljárással fenyegetik a sztrájk mellett kitartó kollégákat. Teszik ezt úgy, hogy a fegyelmi eljárás jogintézménye lassan tíz éve nem létezik – olvasható a közleményben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton napközben is kiadott egy közleményt, amelyben törvénytelennek nevezte a hétfőre tervezett sztrájkot, egyben arra biztatta a szülőket, hogy nyugodtan vigyék aznap is iskolába a gyerekeiket.

A koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. Mivel a sztrájk jogszerűtlen, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít - olvasható a minisztérium válaszában, amelyet a Telex kérdéseire is küldtek.

A Fővárosi Törvényszék péntek délutáni végzése alapján a január 31-én 8:00 óra és 10:00 óra közötti időszakra meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájk megtartása jogszerű, a döntés azonban nem jogerős.

A döntés ellen sem a pedagógusokat képviselő két szakszervezet, sem a minisztérium nem fellebbezett, a döntés megtámadására öt nap áll rendelkezésre. Amíg ez a határidő nem jár le, a döntés nem is emelkedhet jogerőre.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.