Koronavírus-járvány

Családja legalább ötször lemondott arról, hogy élve jön ki a kórházból a KDNP-s képviselő

"A Jóisten és az egészségügyi dolgozók segítségével végül mégis győztesen kerültem ki a kórral folytatott küzdelemből" - számolt be Aradszki András a Coviddal való küzdelméről.

2021.04.08 10:28MTI

Aradszki november közepén kapta el a koronavírust, majd kórházba és lélegeztetőgépre került, és csak húsvét előtt térhetett haza - írta meg az MTI.

A KDNP-s képviselő a Magyar Nemzet csütörtöki számában hangsúlyozta: életeket lehet megóvni azzal, ha betartják a szabályokat, ugyanakkor megdöbbentőnek tartja, hogy még mindig sokan tagadják a kór létezését, elvetik a maszk viselését vagy az oltás ellen hangolnak.

"Lehet, hogy náluk nem ilyen súlyos lefolyása lesz a betegségnek, akár még tünetmentesek is lehetnek, de bármelyik szerettüket, akár a párjukat, gyermekeiket, rokonukat, barátjukat, ismerősöket bajba sodorhatják. Kiszámíthatatlan, hogy egy-egy embert mennyire visel meg a koronavírus, ezért nem érdemes kockáztatni" - tette hozzá.

Miközben Aradszki András az intenzív osztályon feküdt, családja elmondása szerint legalább ötször lemondtak arról, hogy élve kijöhet a kórházból.

"Az ima, az orvosi ellátás és a jó fizikai állapotom mentett meg. Ezek mind kellettek a csodához" - nyilatkozta a politkus.

Aradszkinak különösebb panasza már nincs, a szokásos poszt-Covid-tünetek jelentkeztek nála, így az álmatlanság, a fizikai gyengeség és a fáradékonyság. Jelenleg otthonában lábadozik.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.