Koronavírus
Kásler: március óta két egészségügyi dolgozó halt meg koronavírus-fertőzésben
Annyi vagy kevesebb fertőzött van, mint a járvány előző hullámában.
2020.10.08 19:24ma.huAz egészségügyi dolgozók között nagyjából annyi vagy kevesebb fertőzött van, mint az első hullámban. Két egészségügyi dolgozó halt meg koronavírus-fertőzésben március óta - idézte az atv.hu az interjút, amelyet az EMMI vezetője adott a Spirit FM-nek. Kásler Miklós szerint az átvezényelt orvosok és ápolók száma nem éri el az egy százalékot, az intenzív orvosoknak és nővéreknek, asszisztenseknek az 1-1,5 százalékát érinti az intézkedés.
"A kórházak bevonásának lényege, hogy minél kevesebb kórházban legyenek elhelyezve a fertőzött betegek, azért, hogy a kórházakon belül ne alakuljanak ki gócpontok" - fogalmazott a miniszter, és hozzátette, hogy Budapesten az első fázisban a Szent László Kórházba, a Korányi Intézetbe és a Szent János Kórházba szállították a koronavírusos betegeket, a második lépcsőben pedig még további nyolc budapesti intézményt lehet bevonni.
Arról is beszélt, hogy Magyarországon csak teljesen biztos vakcinát fognak alkalmazni, de azt senki nem tudja megmondani, hogy ez mikor történhet meg. A miniszter úgy látja, hogy egyelőre számos kérdés merül fel az oltóanyaggal kapcsolatban, példának okáért az, hogy elegendő lesz-e egyfajta vakcina.