Állati

Mosómedve ötös ikrek születtek a debreceni állatkertben

A közhiedelemmel ellentétben nem mossa meg táplálékát, és aligha volna rá szüksége, hiszen kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően még a városokban is megél, és az élelmiszerhulladékot is megeszi.

2020.05.22 03:30MTI
MTI/Czeglédi Zsolt

Mosómedve ötös ikrek születtek a debreceni állatkertben, a március 31-én napvilágot látott bocsokat csütörtökön mutatta be a sajtónak az állatkert igazgatója.

Nagy Gergely Sándor azt mondta, a kicsik körülbelül kéthónapos korukig anyjuk folyamatos gondoskodását élvezik majd. Születésükkel immár 11 tagja van az ország legnagyobb állatkerti mosómedvecsapatának.

A mosómedve (Procyon lotor) Észak- és Közép-Amerika víz közeli területein és erdőségeiben őshonos mindenevő ragadozó. Magyar elnevezését onnan kapta, hogy rendkívüli tapintóérzékű mancsával jellegzetes, mosásra emlékeztető mozdulatokat tesz, amikor a vízfenéken kutat táplálék után.

A közhiedelemmel ellentétben nem mossa meg táplálékát, és aligha volna rá szüksége, hiszen kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően még a városokban is megél, és az élelmiszerhulladékot is megeszi. További jellegzetessége a fekete-fehér csíkos farok és a fekete "banditamaszk," tetszetős prémje miatt pedig Európába is áthurcolták tenyésztési célból.

A kontinens több országában, többek között Magyarországon is invazív fajnak számít, hazánkban azonban igen csekély számban van jelen a természetben. Mivel eredeti élőhelyén a túlvadászat és a közúti balesetek egyaránt veszélyeztetik, a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján - tette hozzá Nagy Gergely Sándor.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.