Koronavírus-járvány
HÖOK: a hallgatói visszajelzések összességében pozitívak a távoktatásról
A záróvizsgákat valószínűleg megtartják, viszont ezeket nehezebb lesz teljesíteni, hiszen otthon, egyedül körülményesebb felkészülni rájuk.
2020.04.16 14:12MTIA felsőoktatásban tanulók visszajelzései összességében pozitívak a koronavírus-járvány miatt elrendelt távoktatással kapcsolatban - közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke csütörtök reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
Murai László elmondta, a visszajelzések alapján a számítógéphez hozzáférés a diákok csak nagyon keveseknek okoz gondot, sokkal nagyobb probléma az internetes lefedettség. Erre majd valamilyen megoldást kell találni - emelte ki.
A HÖOK-elnök szerint a távoktatás már biztosan marad erre a szemeszterre, és az is lehet, hogy a következő elejére is.
Hozzátette, a záróvizsgákat valószínűleg megtartják, viszont ezeket nehezebb lesz teljesíteni, hiszen otthon, egyedül körülményesebb felkészülni rájuk. A diákok negyven százaléka jelezte, hogy gondjai vannak az otthoni felkészüléssel - mondta.
A legfontosabb cél az, hogy a hallgatói érdekek ebben a rendkívüli helyzetben se sérüljenek a felkészülésben - jelentette ki Murai László.