Járvány

Szijjártó: nem fertőződtek meg koronavírussal a Kambodzsában kikötő hajó tüneteket mutató utasai

Negatívak lettek a tesztek.

2020.02.13 19:55MTI

Nem fertőződtek meg koronavírussal a Kambodzsában kikötő hajó tüneteket mutató utasai, a tesztek negatívak lettek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-videójában csütörtökön.

Szijjártó Péter közölte: a negatív teszteket követően az utasok elhagyhatják a hajót. Ha a fedélzeten utazó három magyar állampolgár ezt igényli, a minisztérium segítséget nyújt hazajutásukban - tette hozzá.

Kitért arra, Ázsia több országa nem adott kikötési engedélyt a holland zászló alatt hajózó óceánjárónak, amelynek fedélzetén a három magyar állampolgár is tartózkodik. A Kambodzsában kikötő hajó tüneteket mutató utasain a helyi egészségügyi szervek elvégezték az összes tesztet, eredményük negatív lett.

A miniszter a Japánban karanténba zárt hajóról azt mondta, hogy az utasok közül egyre többen betegednek meg, a három magyar állampolgár azonban, aki a személyzet tagjaként tartózkodik a tengerjárón, nincs közöttük.

Már csak néhány nap van hátra a karantén feloldásáig - tette hozzá.

A japán hatóságok a múlt héten kéthetes karantént rendeltek el a koronavírus megjelenése miatt a Diamond Princess üdülőhajón, a vesztegzárat elvileg február 19-éig kell feloldaniuk.

A miniszter közölte: 186 magyar állampolgárról tudják, hogy Kínában van; 28-an az öt legveszélyeztetettebb tartományban tartózkodnak.

Szijjártó Péter azt mondta: velük is kapcsolatban állnak, mindenki jól van, segítséget egyelőre senki nem igényelt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.