Koronavírus
Egy Vuhanban járt, lázas beteget különítettek el a budapesti repülőtéren
Néhány órával ezelőtt a Liszt Ferenc repülőtéren elkülönítettek egy lázas utast, akit koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálnak.
2020.02.01 15:55ma.huA férfi nem kínai nemzetiségű volt, ugyanakkor állítása szerint nemrégiben járt Vuhanban, a koronavírus-járvány kiindulópontjában. Az Index úgy tudja, az illető az Emirates légitársaság járatával érkezett a fővárosba.
A reptér honlapján elérhető menetrend szerint eddig ma egyetlen Emirates gép érkezett: 11:43-kor szállt le az EK111-es járat Dubajból.
A névtelenséget kérő forrás elmondta, hogy a reptéri egészségügyi szolgálatot ellátó AMS mentőszolgálat értesítette az Országos Mentőszolgálatot, akik életbe léptették az ilyen helyzetekre kidolgozott protokollt.
A lap egy olvasója jelezte, hogy délután 2 óra körül látott a Ferihegyi gyorsforgalmi úton egy mentőautót befelé tartani, megkülönböztető jelzést használt, és a sofőr fehér izolációs ruhába volt öltözve.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ megerősítette a hírt. Az utast kórházba szállították, ám ennél többet nem árultak el.