Világvége

Lépfenével kezelnek egy házaspárt Békés megyében

Felütötte a fejét a kór.

2019.04.24 12:33MTI

Lépfenével kezelnek egy házaspárt Békés megyében - közölte a Békés Megyei Kormányhivatal. Kiemelték: a lépfene emberről emberre nem terjed, a kórházban lévő két betegen kívül újabb megbetegedésről nem érkezett jelzés, járvány nincs. A házaspár a célzott kezelésre jól reagál, állapotuk folyamatosan javul.

Közleményükben azt írták: a lépfene gyanújáról szóló értesülés után a Békés Megyei Kormányhivatal azonnal járványügyi nyomozást rendelt el. Kiderült, hogy a kötegyáni házaspár egy elhullott szarvasmarhát dolgozott fel, amelynek húsa - a laborvizsgálat alapján - lépfene-baktériummal fertőzött. Fagyasztószekrényben tárolták a feldogozott állat húsát, amelyből többen is fogyasztottak.

Az érintett ingatlanokon helyi járványvédelmi zárlatot rendeltek el, az állatok pedig megkapták a védőoltást. A kormányhivatal az érintett háziorvosokat, hatóságokat értesítette. Azok, akik a feldolgozásban részt vettek, vagy az elhullott állat húsából kaptak, illetve fogyasztottak, megkapták a szükséges egészségvédelmi utasításokat, és járványügyi megfigyelés alatt vannak. Az ingatlanokat fertőtlenítették, a lefagyasztott fertőzött húst megsemmisítésre elszállíttatták - olvasható a közleményben.

A lépfene (más néven anthrax) akut, néhány formájában magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés, amelyet baktérium okoz. A lépfene leggyakrabban vadon élő és háziasított kérődzőknél fordul elő, de az embert is megfertőzheti, ha beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival érintkezésbe kerül.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.