Tragikus buszbaleset

Veronai tragédia: megtagadta a vallomást a háziorvos

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének a gyanúja miatt hallgatták ki.

2019.01.07 16:06ma.hu

A megalapozott gyanú szerint a háziorvos tudott az autóbuszvezető alvászavaráról, mégsem végezte el soron kívül a férfi egészségügyi alkalmassági vizsgálatát. A férfit ezért foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének a gyanúja miatt hallgatta ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda december 14-én.

A szabadlábon védekező háziorvos nem ismerte el bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során - tudta meg a 24.hu.

A lap megkeresésére Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun megyei főügyészség helyettes szóvivője elmondta: A gyanúsítottként kihallgatott háziorvos nem tett érdemi vallomást, és védekezést sem terjesztett elő. A háziorvos panaszt tett a gyanú közlése ellen. A panasz érdemi elbírálására azt követően kerül sor, amikor kijelölik az ügyben eljáró ügyészséget.

A férfi legfeljebb egy év börtönt kaphat, ha bűnösnek találják.

A 2017 januárjában történt tragédia 17 halálos áldozatot követelt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.