Képviselőúr
Havas Henrik indul a választáson
Függetlenként méretteti meg magát Kisorosziban.
2017.04.04 08:31ma.huHavas Henrik függetlenként indul a kisoroszi időközi választáson - írja az atv.hu. Az ezerfős településen 2017. május 14-én lesz időközi választás. A település polgármestere, Nádasi-Csontos Elek a portálnak nyilatkozva elmondta: a képviselőtestület négy tagjából három január 18-án úgy döntött, megszavazza a testület feloszlatását, ebből pedig az következik, hogy száz napon belül újra kell választani a falu teljes vezetését, ide értve a polgármestert is.
Egyelőre öt polgármester-jelölt és 14 képviselőjelölt van, de ez a szám április 10-ig még emelkedhet. Utóbbiak között találjuk a település egyik közismert lakosát, Havas Henriket is, aki annyit mondott döntéséről az atv.hu-nak, hogy a helyiek kapacitálásának engedve döntött úgy: szakít azzal a gyakorlattal, hogy kizárólag újságíróként és médiaszemélyiségként érintkezik a politikával.
A polgármester azt is elárulta, hogy - egy a Munkáspárt színeiben induló jelöltet leszámítva -, mindenki függetlenként méretteti meg magát, és a megürült pozíciók iránti szokatlanul intenzív érdeklődés elsősorban a falu népszerűségének tudható be.
A Magyarországon forgató Harrison Ford például háromszor is megfordult Kisorosziban - tette hozzá Nádasi-Csontos Elek.
Azt nem tudni, hogy a világsztár találkozott-e Havas Henrikkel.