Vádemelés
Testvérének nevelt lányát erőszakolta meg egy zalai férfi
Vádat emelt a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy 23 éves férfi ellen, aki megerőszakolta testvérének 13 éves nevelt lányát.
2016.06.15 10:04MTIA vádirat szerint a férfi - akit a bíróság 2014-ben szeméremsértés vétsége miatt már próbára bocsátott - egy márciusi napon bement az otthon egyedül lévő 13 éves lányhoz és simogatni kezdte. A kislány elhúzódott tőle, próbálta hazaküldeni, majd amikor a férfi kiment az udvarra cigarettázni, az egyik közösségi oldalon segítséget kért. A férfi pár perc múlva visszament a lakásba, és a védekezni próbáló gyereket megerőszakolta. Utána pedig megfenyegette, hogy ne beszéljen senkinek a történtekről.
A kislány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, karjain és lábain hámsérülések és bevérzések keletkeztek.
A Zala Megyei Főügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen.