Jog

Egy év alatt 1,5 millió ügy érkezett a bíróságokra

Tavaly a büntetőügyek 25 százaléka egy hónapon belül befejeződött a járásbíróságokon.

2016.05.12 12:00MTI

Tavaly 1,5 millió ügy érkezett az ország bíróságaira, amelyek 2015-ben ennél többet dolgoztak fel, ami azt jelenti, hogy nincs ügyhátralék-felhalmozás - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Debrecenben.

Handó Tünde a Debreceni Törvényszék és a Debreceni Ítélőtábla összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt négy évben a törvényszékek elsőfokú eljárásaiban 49 százalékkal csökkent a két éven túli ügyek száma.

Az OBH elnöke a jogbiztonság és a megelőzés szempontjából is fontosnak nevezte, hogy tavaly a büntetőügyek 25 százaléka egy hónapon belül befejeződött a járásbíróságokon.

Az Európai Unió 28 tagországát tekintve a polgári ügyekben az eljárások időtartama Magyarországon az ötödik legrövidebb - fűzte hozzá.

Handó Tünde szerint a Debreceni Törvényszék "az elmúlt négy évben hihetetlen előrehaladást ért el". Kitért arra, hogy a törvényszék járásbíróságain a civilisztikai ügyek 91 százaléka, a közigazgatási és munkaügyi eljárások 94 százaléka egy éven belül befejeződik, a két éven túli ügyek száma pedig tavaly a 2014-eshez képest 59 százalékkal csökkent, ami "óriási eredmény".

Az OBH elnöke kiemelte: eközben a minőség is javult, amit azzal lehet mérni, hogy a fellebviteli eljárásban mennyire állják meg a helyüket az elsőfokú határozatok.

A hatályon kívül helyezett elsőfokú döntések aránya büntetőügyekben országosan 7,4 százalék, a Debreceni Törvényszéknél 6,3 százalék, polgári ügyekben ugyanez az arány 11, illetve 4 százalék - jelezte Handó Tünde, aki elismeréssel szólt a Debreceni Ítélőtáblának a törvényszékek munkáját, a jogegységi gyakorlatot segítő és a törvényszéki bírák továbbképzését szervező tevékenységéről.

Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke hozzátette: a táblabíróságon 95 százalék körül van a fél éven belül befejezett ügyek száma.

Kifejtette, bíróságukra tavaly 2352 ügy érkezett és 2462 ügyet fejeztek be, miközben 330 ügy húzódott át erre az évre. A debreceni táblabírák besegítettek a fővárosi táblabíróságnak is, ahol a beérkezett 100 ügyből 78-at fejeztek be - ismertette Balla Lajos.

Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke elmondta: tavaly 67 323 ügy érkezett hozzájuk, ezek közül 10 753, vagyis az ügyek 15,9 százaléka húzódott át az idei évre, s 10 százalékkal több ügyet fejeztek be a törvényszék bírái, mint amennyi érkezett.

Hozzátette, a debreceni menekülttábor tavaly decemberi bezárásáig a migrációs válság jelentős többletterhelést okozott a bíróságokon: a közigazgatási peres ügyek száma 41 százalékkal, a nemperes ügyek száma 87 százalékkal emelkedett, és a Debreceni Járásbíróságnak tavaly 934 menekültügyi őrizet meghosszabbítása ügyében kellett eljárnia.

Móroczné Simon Angéla, az Országos Bírói Tanács (OBT) tagja a sajtótájékoztatón kiemelte: testületük tavaly állásfoglalást fogadott el a bírók szervezett rendezvényeken való véleménynyilvánításáról.

Az állásfoglalás szerint a bíráknak különös gondot kell fordítaniuk arra, hogy megnyilvánulásuk "ne jelenítsen meg olyan tartalmat, amely mások számára politikainak vagy politikához kapcsolódónak tűnhet".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.