Országgyűlés

Negyvenhat jogszabály a tavaszi törvényalkotási programban

A közszolgálati életpályamodell bevezetése, a Kincstári Jogügyi Igazgatóság létrehozása és új adóeljárási kódex is szerepel a kormány tavaszi törvényalkotási programjában, amely 46 jogszabályt érint.

2015.12.16 15:30MTI

A közszolgálati életpályamodell bevezetése, a Kincstári Jogügyi Igazgatóság létrehozása és új adóeljárási kódex is szerepel a kormány tavaszi törvényalkotási programjában, amely 46 jogszabályt érint. A 2017-es központi költségvetést várhatóan májusban nyújtják be és júniusban tervezik elfogadni.

Az Országgyűlés honlapján közzétett, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett dokumentum szerint a kormánytisztviselőkre vonatkozó közszolgálati életpálya szabályozása januárban kerül a Ház elé és márciusban dönthetnek róla a képviselők.

A Kincstári Jogügyi Igazgatóság felállításáról májusban születhet döntés. Az új központi szerv az állam és a minisztériumok jogi képviseletét látja majd el peres és nemperes ügyekben, illetve peren kívüli vitarendezésben, emellett az igazgatóság nyújt jogi tanácsadást az államnak és a tárcáknak.

A munkarend szerint júniusban új adóeljárási kódexet fogadhatnak el a képviselők és ekkor várható a 2017-es büdzsé elfogadása is.

Az igazságügyi szakértői kar szakmai tekintélyének növelésére és a közbizalom erősítésére hivatkozva a kormány módosítaná az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló szabályozást, s ugyancsak a területet érinti, hogy kialakul a közigazgatási bíráskodás, továbbá egyszerűsödnek a közigazgatási hatósági eljárások.

Felülvizsgálnák a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló jogszabályt is, egyszerűbbé és átláthatóbbá téve az eljárásokat. A kormány célja emellett az is, hogy a fizetésképtelen gazdasági társaságokat gyorsabban ki lehessen vezetni a piacról.

A szociális területet érintő tervek között szerepel a támogatott lakhatás szabályainak pontosítása, a nappali ellátások jogosultsági feltételeinek célzottabbá tétele és a szociális foglalkoztatás átalakítása.

A felsőoktatásban egy új finanszírozási rendszer alapjait tervezik megteremteni, emellett átalakulhat az építésügy, a műemlékvédelemben pedig ösztönözni kívánják a tulajdonosokat a szakszerű és környezettudatos fenntartásra, üzemeltetésre.

Az eddigi tapasztalatok átvezetésére hivatkozva a kormány egyebek mellett az agrár- és energetikai tárgyú törvényeket módosítaná és egyszerűsítené a családi csődvédelemmel összefüggő eljárásokat.

Uniós jogharmonizáció miatt változhat a statisztikai jogszabály, a megújuló energiaforrások támogatása érdekében a villamosenergiáról szóló törvény, a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózatok kiépítési költségeinek csökkentése érdekében pedig az ágazati jogszabály.

Az Országgyűlés várhatóan február 15-én kezdi meg a tavaszi ülésszakot.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.