Gazdaság
Stratégiailag kiemelt jelentőségű cég lett a Budapesti Vegyiművek
A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a felszámolás alatt álló Budapesti Vegyiművek Zrt.-t - az erről szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
2015.07.09 21:27MTIA csütörtöktől hatályos rendelet a csődtörvényre hivatkozik, amely a természetvédelem szempontjából kiemelt vállalkozásnak tekinthető cégeket is a stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalkozások közé sorolja. Ezeknél a cégeknél vagyonfelügyelőként, illetve felszámolóként a kizárólagos állami tulajdonban álló nonprofit gazdasági társaság járhat el.
A Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyén található veszélyes hulladékok ügye hónapok óta a figyelem középpontjában áll. A Földművelésügyi Minisztérium június elején közölte: május 31-éig a Budapesti Vegyiművek telephelyéről már elszállították a kiemelten veszélyes hulladékot tartalmazó 1005 hordót, ami mintegy 110 tonnának felel meg.
A Miniszterelnökség július elején közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a közbeszerzésen nyertes cég, a Palota Környezetvédelmi Kft. 1 milliárd 580 millió forintos díjért gondoskodik az Illatos úti telephelyen található, mintegy 2300 tonnányi veszélyes hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról. A munkával 180 nap alatt kell végeznie a társaságnak.