Komolyan foglalkoznak a problémával
Vizsgálóbizottságot hoznak létre az ügyvédek lehallgatása miatt
A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöksége az ügyvédek lehallgatásával foglalkozó vizsgálóbizottság felállításáról döntött.
2015.06.04 08:05MTIA Magyar Nemzet csütörtöki számában Hegedűs László, a Budapesti Ügyvédi Kamara alelnöke elmondta: szerintük elfogadhatatlan az ügyvédi irodák lehallgatása, ezért komolyan foglalkozik a köztestület a problémával.
Mint mondta, a döntés előzménye az volt, hogy Kiss Ernő rendőrtábornok büntetőperében nyilvánosságra került: egy budapesti ügyvéd és irodájának telefonját is lehallgatták. Az alelnök elmondta, a bizottságnak több volt állami tisztségviselő is tagja lesz.
A szakértő testület feladata lesz megvizsgálni annak jogi lehetőségét, hogy ügyvédeket megfigyelhetnek-e titkosszolgálati eszközökkel, illetve lehallgathatóak-e.