Quaestor-botrány
Quaestor: az MNB-alapítványok terhére kártalanítanák a Quaestor-befektetőket?
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja alelnöke szerint a Quaestor-ügy károsultjait a Magyar Nemzeti Bank alapítványai forrásainak terhére kell kártalanítani, fejenként hatmillió forintig.
2015.03.24 16:58MTIPápa Levente arra reagált, hogy Windisch László, az MNB alelnöke egy keddi, budapesti sajtótájékoztatón bejelentette, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezi a Befektető-védelmi Alapnál (Beva), hogy a Quaestornál fiktív kötvénnyel rendelkező károsultaknak is fizessenek kártalanítást.
A politikus szerint Matolcsy György jegybankelnök ezzel gyakorlatilag a többi, becsületes, jogkövető és jól működő tőkepiaci vállalkozásra hárítja saját balfogásainak és a Quaestort vezető T. Csaba bűneinek felelősségét és terhét. Hozzáteszi, hogy eközben Matolcsy György 300 milliárdot költ alapítványaira és "egyéb tündérmeséire". Pápa Levente felszólította a jegybankelnököt, hogy a befektetőket az alapítványi források terhére kártalanítsák, fejenként hatmillió forintig, "aztán pedig mondjon le, mert alkalmatlan és érdemtelen a pozíciójára".
KKM: a minisztérium nem látta előre a csődöt
Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és háttérintézményei a Quaestor anyagi helyzetével kapcsolatban semmilyen törvénytelen információnak nem voltak birtokában, semmilyen információt nem titkoltak el.
A tárca kedden közleményben reagált Mesterházy Attila, az Országgyűlés külügyi bizottsága szocialista tagjának nyílt levelére, amelyben a politikus azt kérte: a KKM haladéktalanul hozza nyilvánosságra azokat a döntés-előkészítő elemzéseket, amelyek szorgalmazták a tárca háttérintézményeként működő Magyar Nemzeti Kereskedőház Quaestornál lévő befektetéseinek kivonását, illetve a számla megszüntetését.
A tárca azt közölte: a minisztérium a Quaestor csődjét nem látta előre. Megismételték: a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezetői azt látták, hogy a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír csődje után az ügyfelek bizalma megingott a brókercégekkel kapcsolatban, a Quaestor ügyfeleinek jelentős része kivette a pénzét a cégtől. A kereskedőház vezetői látva ezt a folyamatot, döntöttek úgy, hogy az a biztos megoldás, ha ők is kiveszik a tőkét a Quaestortól.