Vonulás

Kilátástalan helyzet: besokalltak a közmunkások

A megyei kormányhivatalokhoz vonul hétfőtől a Közmunkás Szakszervezet, hogy ezzel hívja fel a hamarosan újra ülésező Országgyűlés figyelmét a szegénységre, valamint a közmunkások és más dolgozók kilátástalan helyzetére.

2015.02.06 15:44MTI
Fotó: archív

Kordás László, a szakszervezet főtitkára közölte, egyhetesre tervezett megmozdulásukat Borsod és Szabolcs megyében kezdik, a menetek pedig a problémák által leginkább sújtotta településeket érintik majd.

Nyakó István, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke kiemelte, a kormányhivatalokhoz érve átadják majd követeléseiket, amelyek a tömeges méreteket öltő elszegényedés azonnali megállítását sürgetik.

A szakszervezet szeretné elérni az alapvető élelmiszerek áfájának 20 százalékos csökkentését, a nettó minimálbér 88 ezer forintra, vagyis a létminimumra emelését, a közszféra béreinek 5 százalékos, de minimum 10 ezer forintos növelését, a "közmunkások jogfosztásának felszámolását", a Munka Törvénykönyvének munkavállalókat védő radikális megváltoztatását, valamint a korkedvezményes nyugdíjak visszaállítását - fejtette ki Nyakó István.

Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet másik társelnöke emlékeztetett, korábban 2012-ben és 2013-ban is tartottak éhségmeneteket, amelyekkel szerinte a lakosságot ugyan sikerült felrázni, a kormánypárti politikusok azonban nem hallgatták meg őket, a "dolgozói szegénység" pedig azóta tovább is növekedett.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.