Új munkarend lép életbe
Pénteken sem lóghatnak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban
Minden hétköznap reggel nyolc órától délután fél ötig dolgoznak az új munkarend szerint a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM). A tárcánál eddig péntekenként kettő órakor fejeződött be a munka.
2014.10.03 18:09MTIA munkaidőn túl minden főosztályon reggel fél nyolctól este fél hétig ügyeletet kell biztosítaniuk a munkatársaknak- értesült a Magyar Nemzet Online pénteken. A portál információi szerint a KKM-ben az új munkarendről pénteken adtak ki utasítást.
A tárcánál életbe lépő változásokról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádiónak nyilatkozott csütörtökön, kijelentve, hogy egységes irányítási rendszert hoznak létre.
"Most először állt elő az a helyzet, hogy külgazdaság, külügy és kultúrdiplomácia egy egységes, integrált rendszert képez" a minisztérium égisze alatt - tette hozzá a politikus.
Kifejtette: az egységes irányításban a nagykövetségeken dolgozók mind a nagykövet beosztottai, az utasításokat a nagykövet kapja a külügyi tárcától, és ugyancsak ő osztja el a feladatokat a munkatársak között.
A tárcavezető az interjúban közölte: ez eddig úgy működött, hogy a különböző diplomatákat különböző minisztériumokból, intézményekből instruálták, ami rontotta a rendszer hatékonyságát.
Szijjártó Péter hozzátette: a külgazdasági diplomatákat kiemelten kezeli a tárca, több mint százharmincan állnak szolgálatba ősszel.