Gondolkodnak az adóamnesztia lehetőségén
Gyurcsány lemond, ha nem fogadják el az adótörvényeket, illetve a költségvetést
Gyurcsány Ferenc lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést. Ezt maga a miniszterelnök mondta a közszolgálati rádiónak adott interjújában azután, hogy bejelentette adó- és járulékváltoztatási elképzeléseit.
2008.08.27 12:29MTIAz MR1-Kossuth Rádió honlapján szerdán olvasható hír szerint a miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy elképzelései szerint a magánszemélyeket érintő adókedvezmények nem szűnnek meg, ugyanakkor emelnék a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adóját, korlátoznák a céges autók magánhasználatát, és a vállalkozásokat nagyobb mértékben bevonnák a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásába.
Az adóamnesztiával kapcsolatban Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy gondolkoznak a lehetőségén, de megvalósítása, illetve annak formája még kérdéses - ismerteti a rádió honlapja. Az interjúból szerda délelőtt mindössze egy rövid összefoglalót közöltek a rádió honlapján, annak egy részlete a déli Krónikában hangzik el, a teljes beszélgetés pedig az utána következő Magánhangzó című műsorban lesz hallható.