Kitelepülés
DK-aktivistát ütött a fideszes képviselőnő
A sértett és a tanúk jelenleg a rendőrségen tartózkodnak és feljelentést tesznek Menczer Erzsébet ellen garázdaságért és könnyű testi sértésért.
2014.03.22 16:10ma.huA mai óbudai kitelepülésen nem messze állt egymástól a Demokratikus Koalíció és a Fidesz standja.
Egy fiatal DK-s aktivista egy arra kijelölt helyre Kövér László korábbi panelprolizó megjegyzését bemutató plakátot szeretett volna kiragasztani.
Menczer Erzsébet fideszes országgyűlési képviselő odament hozzá és szóváltásba keveredett az aktivistával. A vita során előkerült az a téma is, hogy Menczer a saját rokonának utaltatott ki szociális lakást a kerületben. Végül a fideszes képviselőjelölt megütötte a DK-s aktivistát.
Ezután kihívta a rendőrséget, majd őket meg nem várva elhagyta a helyszínt. A sértett és a tanúk jelenleg a rendőrségen tartózkodnak és feljelentést tesznek Menczer Erzsébet ellen garázdaságért és könnyű testi sértésért - áll a DK Sajtóirodájának közleményében.