Áder végleg eltörölte
Végük van a Schmitt-féle kitüntetéseknek
Schmitt egyebek mellett Kudlik Júlia egykori tévést, Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét és a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosát is kitüntette.
2013.12.23 10:23ma.huÁder János köztársasági elnök hatályon kívül helyezte az elődje, Schmitt Pál által alapított kitüntetéseket - derítette ki a pénteki Magyar Közlönyből a Blikk.
A 2010 őszén alapított díj először "Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök érdemérme" nevet viselte, amelynek volt egy fokkal kevésbé rangos változata, a díszokleveles "Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök ezüstérme". A plágiumbotrány kipattanása után nem sokkal lekerült a kitüntetésekről Schmitt neve, nem sokkal később pedig Schmittnek is távoznia kellett az államfői posztról, miután a Semmelweis Egyetem megfosztotta őt a doktori címétől.
Az érdemérmével többek között a tudományok, az ifjúság nevelése, elesettek és hátrányos helyzetűek támogatása terén szerzett kiemelkedő érdemeket, valamint művészi, alkotói, előadói és közszolgálati tevékenységet honorálta a köztársasági elnök. Schmitt egyebek mellett Kudlik Júlia egykori tévést, Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét és a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosát is kitüntette.
A Blikk kereste a Köztársasági Elnöki Hivatalt, Áder miért szüntette meg az érdemérmét, és tervezi-e egy saját kitüntetés alapítását, de egyelőre nem kaptak választ.