Egy jól behatárolható kört hoznak helyzetbe
Veszélyben a nyelvtanulás a Fidesz intézkedése miatt?
Szakértők teljesíthetetlennek tartják a nyelvi oktatásra vonatkozó készülő szabályozást.
2013.12.14 08:45MTIA Nyelvtudásért Egyesület vezetője, Rozgonyi Zoltán a Népszabadságnak arról beszélt: az előírások ellentmondásosak és egy jól behatárolható kört hoznak helyzetbe, s az egyik legsúlyosabb hiba, hogy egymillió forintos kaucióhoz kötik az engedély kiadását, amit a jövedelem-kiegészítésként oktató tanárok nem tudnak letenni.
A Magyar Nemzetnek az elnök azt mondta: ezres nagyságrendű nyelvoktatót, kis nyelviskolát helyezhetnek törvényen kívül egyik napról a másikra az előírások szigorításával.
A Nemzetgazdasági Minisztérium mindkét lappal azt közölte: nem akarják, hogy egy magántanár is csak az előre engedélyezett képzési program alapján taníthasson, a magasabb szakmai elvárások a tömeges nyelvoktatást végző nyelviskolák képzési minőségének emelése érdekében szükségesek.