"Hiába ismételgeti a Fidesz"
Együtt 2014: Bajnai nem fogja csökkenteni a nettó minimálbért
Bajnai Gordon nem fogja csökkenteni a nettó minimálbért.
2013.02.18 16:23MTIAz Együtt 2014 választói mozgalom közölte a Fidesz hétfői sajtótájékoztatójára válaszul.
Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselő előzőleg arról beszélt, a napokban kapta kézhez a minimálbérből élő mintegy másfél millió munkavállaló idei első megemelt fizetését. Hozzátette: a Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy "a Gyurcsány-Bajnai-korszak levitézlett emberei azt tervezik, hogy ha netán kormányra kerülnek, akkor csökkenteni kívánják a minimálbér összegét".
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pedig parlamenti napirend előtti felszólalásában és sajtótájékoztatóján azt mondta, a Haza és Haladás Egyesület programjában szerepel a minimálbér-csökkentés.
"Hiába ismételgeti a Fidesz végtelenített hazugságait, attól azok nem válnak valósággá. A valóság az, hogy az Orbán-kormány unortodox minimálbér-emelésével, úgy adott, hogy valójában elvett. A munkavállalóknak mindez - az infláció következtében - vékonyabb borítékot, a vállalkozóknak több mint 30 százalékkal magasabb összterhet, Magyarországnak pedig veszélyeztetett munkahelyek tízezreit, gyengülő forintot, zsugorodó gazdaságot hozott" - reagált az Együtt 2014 az MTI-nek küldött közleményében, hangsúlyozva, hogy Bajnai Gordon, ha kormányra jut, nem fogja csökkenteni a nettó minimálbért.