Minden polgármestert megkérdeznek

A közfoglalkoztatás tapasztalatait vitatják meg a következő kormányülésen

Kormányülésen tekintik át a közfoglalkoztatási program egy évének tapasztalatait, és javaslatokat is megfogalmaznak a területet érintő jogszabályok korrekciójára.

2012.10.03 12:05MTI

Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára az Alapjogok és közfoglalkoztatás című műhelybeszélgetésen elmondta: a témát már a nyáron megtárgyalták a helyi munkaügyi hivatalokkal, a héten pedig az összes polgármesternek levelet írnak, érdeklődve a közfoglalkoztatási program helyi tapasztalatairól, hogy 2013-ra tervet tudjon készíteni a tárca. Közölte, a polgármestereknek 39 helyszínen tartanak képzést a közfoglalkoztatásról.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.