Az azeri ügyre utalva

Gyurcsány: az Orbán-kormány erkölcstelen

Az erkölcstelenség kormányának nevezte Orbán Viktor kabinetjét Gyurcsány Ferenc vasárnap Budapesten.

2012.09.02 12:53MTI

A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja "alternatív tanévnyitóján" felszólalva - az azeri baltás gyilkos kiadatására utalva - azt mondta: "az a kormány, amely harminc ezüstért engedi eladni az ország tisztességét, amely gyilkost enged ki megérdemelt börtönbüntetéséből, ne vezessen be erkölcstant" az iskolákban. Az oktatási államtitkárság épülete előtt tartott rendezvényen a nagyjából kétszáz megjelent a többi között az iskolák államosítása és a tankötelezettség korhatárának leszállítása ellen demonstrált.
 
A DK szimpatizánsai ezután az igazságügyi minisztérium elé vonultak, tiltakozásul amiért a kormány pénteken kiadta Azerbajdzsánnak az örmény katonatársát meggyilkoló, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Safarovot, aki hazájában kegyelmet kapott. Gyurcsány Ferenc újságíróknak azt mondta: az ő kormányát is megkeresték az azeriek a kiadatás érdekében, de világos volt, hogy Safarovot hősként ünnepelnék és szabadon engednék. Szerinte ezt Orbán Viktornak is tudnia kellett.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.