Sem bűncselekmény, sem szabálysértés nem történt
LMP: a Közgép nem közérdekű üzem
Az LMP szerint sem bűncselekmény, sem szabálysértés nem történt a Közgép központjában tartott szerdai demonstrációjukkal kapcsolatban. Országgyűlési képviselőjük, Schiffer András az MTI-nek azt mondta: a Közgép nem közérdekű üzem.
2012.07.11 16:35MTISzerdán az LMP képviselői és aktivistái behatoltak a cég központjába, majd egymáshoz láncolták magukat, hogy felhívják a figyelmet arra: szerintük "egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett". A demonstrálókat kora délután rendőrök vitték el a helyszínről.
Futó Barnabás, a cég jogi képviselője később bejelentette: a Közgép feljelentést tesz a demonstrálók ellen közérdekű üzem működésének megzavarása, a személyi szabadság megsértése és a magánlaksértés miatt.
Schiffer András erre reagálva azt mondta az MTI-nek: aki az eset kapcsán bűncselekményt emleget, az a hamis vád gyanújával játszik, aki szerint pedig a Közgép közérdekű üzemnek minősül, az nincs tisztában ezzel a fogalommal.
A politikus elmondta azt is: az üzemben folyó munkát nem zavarták meg, "jelentős megzavarás nem történt".
Kapcsolódó írások:
- Feljelenti az LMP-seket a Közgép
- Ölben viszik el a rendőrök a demonstráló LMP-seket
- A Fidesz szerint az LMP Közgépes akciója politikai támadás
- LMP-sek egymáshoz láncolták magukat a Közgép központjánál
- "A Közgép megerősödése független a politikai környezettől"
- DK: "A Fidesz ismét szétosztja Magyarországot a haveroknak"