Az asszony már kiszáradás közeli állapotban volt
A temetőben találták meg a Hódmezővásárhelyen eltűnt idős asszonyt
Az egyik hódmezővásárhelyi temetőben találták meg a rendőrök és a polgárőrök kedden azt az idős asszonyt, akit eltűnése miatt kerestek; feltehetően a hétvégén lett rosszul.
2012.06.13 08:35MTIA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta az MTI-t szerdán.
Szenti Szabolcs elmondta, hogy a hozzátartozók szerint a 86 éves asszony vasárnap tűnt el otthonából, azóta nem adott életjelet magáról. A rendőrök a bejelentés alapján úgy döntöttek, hogy a polgárőrök segítségével átkutatják az egyik temetőt, mert felmerült, hogy a hétvégén az idős nő odament, meglátogatni egyik rokona sírját.
Az asszonyt a földön fekve, legyengült állapotban találták meg, és azonnal mentőt hívtak hozzá; kiszáradás közeli állapotban vitték kórházba.