A bűnismétléstől félnek
Jogerősen is házi őrizetben marad Geréb Ágnes
A Fővárosi Bíróság helyben hagyta a korábbi bírói döntést, mely meghosszabbította a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Geréb Ágnes házi őrizetét.
2011.10.06 17:48ma.huA Fővárosi Bíróság csütörtökön döntött a a foglalkozásának gyakorlásától korábban eltiltott szülész-nőgyógyásszal szemben elrendelt kényszerintézkedésről - értesült a HavariaPress.
A másodfokú bíróság helyben hagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság korábbi végzését, mely szerint Geréb Ágnes házi őrizetét az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban december 21-éig meghosszabbította.
A jogerős végzés indoklása szerint Geréb Ágnes esetében fennáll a bűnismétlés veszélye. Tartani kell attól, hogy a gyanúsított - szabadlábra kerülve - újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.