X.

Rali-ob: kétszáz indulóra számítanak az egri idénynyitón

Mintegy kétszáz résztvevőre számítanak a március 27. és 29. között sorra kerülő X. Eger-rali szervezői.

2015.03.06 20:30MTI
freedigitalphotos.net/adam

A pénteki sajtótájékoztatón Martonné Adler Ildikó, a város alpolgármestere elmondta, hogy a mezőny a Dobó térről rajtol el. Lakatos Róbert, a szervező Laroco MSC klubelnöke pedig emlékeztetett rá, hogy az Eger-rali a magyar és a szlovák országos rali-bajnokság első osztályú évadnyitó futama lesz, és ugyancsak idénykezdetnek számít az utánpótlás mezőnyeinek is.

A rajtra 27-én, pénteken este fél nyolckor kerül sor, a szombati és vasárnapi versenynapokon pedig a mezőnyök bejárják a Mátrát és Észak-Hevest. Az első osztályra közel 160 kilométernyi, az utánpótlásra, illetve a szlovák másodosztályra pedig 80 kilométernyi gyorsasági szakasz megtétele vár. A vasárnap délutáni célceremóniát Egerben, az Eszterházy téren, a Líceum előtt tartják. A szervizparkot a közelmúltban megnyílt Kisasszony piacon alakítják ki.

Kérdésre válaszolva Lakatos Róbert megerősítette: a rali ob-n három éve nem szereplő hétszeres magyar bajnok ifj. Tóth János visszatérését. Mint mondta egy Peugeot-val Egerben rajthoz áll, és az évad során később is versenyezni fog.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.