Szolgálnak és keltenek
Kávéval és teával büntetik az elalvást a rendőrök
Az elalvásos balesetek megelőzésére ,,ébresztő akciót" tart csütörtökről péntekre virradóra a 42-es főúton Püspökladány és az ártándi határátkelő között a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
2011.12.21 07:35HavariaPressA közelgő ünnepek miatt megnövekedett határforgalom miatt csütörtök este 11 órától másnap hajnali 5-ig a határ felé közlekedőket megállítják, és az általános ellenőrzéseken túl a rendőrök koffeintartalmú italokkal, kávéval, teával kínálják a vezetőket.
Kovács Károly szavai szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy az akár több ezer kilométert levezető sofőrök a közelgő határátlépés előtt már nem kívánnak pihenni, inkább megteszik a hátralévő távot, pedig ha valaki fáradtan, kimerülten ül a volán mögött, az sok esetben még az ittas vezetésnél is veszélyesebb lehet.
Idén Hajdú-Biharban 837 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ebből 50, köztük 4 halálos - éjjel 10 és reggel 4 óra között - mondta Kovács Károly.