Bűnügy

Több mint ezer liter hamis mosószert talált a NAV egy szlovák furgonban

A szakértők szerint az egészségre is ártalmas lehet az olcsón kínált, folyékony mosószer.

2023.01.10 21:30MTI

Több mint ezer liter hamis mosószert találtak a pénzügyőrök egy szlovák furgonban az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Azt írták, a szakértők szerint az egészségre is ártalmas lehet az olcsón kínált, folyékony mosószer.

A NAV tájékoztatása szerint több mint négyszáz flakon hamisított tisztítószer volt az autóban.

A szlovák sofőr és útitársa Ausztria felé tartott. A furgon vezetője azt mondta, a tisztítószer fele az övé, másik fele az utasáé. Később mindketten elismerték, hogy az internetről rendelték az árut, és hosszas alkudozás után a kínált árnál jelentősen olcsóbban jutottak a mosószerekhez - tudatta a vámhivatal.

A termékek hamisítványok, amelyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba. A több mint egymillió forint értékű árut a NAV munkatársai lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt eljárást indítottak - olvasható a közleményben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.