Tanácsos kerülni
Az átalakítások miatt torlódás várható a hétvégén a Röszkén
Várhatóan egy hétig kétirányúsítják a belépő utasforgalmi sávokat a röszkei autópálya-határátkelőhelyen a bővítési, átépítési munkálatok miatt, az utazók emiatt torlódásra számíthatnak a hétvégén.
2013.02.15 16:28MTINémedi Varga Éva, a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense elmondta: a terelés oka, hogy az építkezéssel összefüggésben a rendőrség informatikai rendszereit át kell telepíteni, mely körülbelül 7-8 napot vesz igénybe.
A hatóságok azt javasolják, hogy az utazók az éjjel-nappal nyitva tartó tompai, vagy a naponta 7 és 19 óra között használható tiszaszigeti határátkelőhely felé kerüljenek - tette hozzá. A röszkei határátkelő bővítési munkái február elején kezdődtek el, az uniós támogatással megvalósuló beruházás várhatóan június közepére fejeződhet be.
Némedi Varga Éva korábbi tájékoztatása szerint az időszaki torlódások elkerülése érdekében a beruházás során a jelenlegi hét-hét ki- és belépő személyforgalmi sáv mellé két-két új sávot alakítanak ki. A másodlagos vizsgálatra kijelölt gépjárművek, illetve a harmadik országból érkező utasok számára új parkolókat hoznak létre. A torlódások csökkentése érdekében a buszsávokat is átalakítják.
A munkát a NAV munkatársai folyamatosan felügyelik, s mindent elkövetnek, hogy az építkezés ideje alatt ne alakuljon ki torlódás, a forgalmat a munkálatok a lehető legkisebb mértékben akadályozzák.