Környezetvédelem

Neves kanadai etnobiológus tart előadásokat Budapesten

Fikret Berkes neves kanadai etnobiológus, akinek fő kutatási területe a hagyományos ökológiai tudás, a közösségi erőforrás-gazdálkodás, a természet és ember közti kapcsolat, kedden a Magyar Tudományos Akadémián, szerdán pedig a Közép-európai Egyetemen tart előadást.

2015.04.28 06:30MTI
mta.hu

Mint a Magyar Tudományos Akadémia honlapján olvasható, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának vendégeként Magyarországon tartózkodó Fikret Berkes teremtette meg a hagyományos ökológiai tudás alapjait. A Manitobai Egyetem török származású professzorának munkássága nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a helyi lakosok, a bennszülött népek tudását a természetvédelem terén a gyakorlatban és nemzetközileg is elismerjék. Számos iránymutató, tudományterületeket megreformáló publikációja közül kiemelkedő a Szakrális ökológia (Sacred Ecology) című munkája, amely 2014-ben elnyerte az Amerikai Ökológiai Társaság Fenntarthatóságtudomány-díját.

Az MTA székházában sorra kerülő keddi előadás a hagyományos ökológiai tudás alkalmazásának nemzetközi trendjeiről szól. A szervezők egyetemi hallgatók, kutatók és tanárok mellett nemzeti parkok köztisztviselőinek és az újságírók érdeklődésére is számítanak. "A természettudományos érdeklődésűek mellett a társadalomkutatók is számos érdekességet várhatnak az előadástól, hiszen a hagyományos ökológiai tudás lényege a táj és ember együttműködése. Az előadás gyakorlati szakembereknek is hasznos, mivel a természeti erőforrások fenntartható felhasználásához kapcsolt helyi ökológiai tudás a mai agrárszabályozásokban és természetvédelemben is egyre fontosabbá válik" - olvasható az MTA honlapján.

A második előadás, amelyet Fikret Berkes professzor szerdán tart a Közép-európai Egyetemen, elsősorban hallgatóknak, fiatal kutatóknak szól. Célja bemutatni, hogy miként használható a hagyományos ökológiai tudás a természeti erőforrások kezelésében és a természetvédelemben. Az előadás során amerikai, ázsiai és európai esettanulmányokon keresztül mutatja be a kanadai etnobiológus a hagyományos (helyi, bennszülött) tudás helyi használatát, például azt, hogy miben segíti az Amerika keleti és nyugati partvidékén élők tudása a tengeri erőforrások kezelését, vagy a mexikóiak és indiaiak tudása és tájhasználata a biológiai sokféleség védelmét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.