Párizs 2024
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség tiltakozik Hámori Luca negyeddöntős ellenfele miatt
Helifet tavaly a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta a vb-ről magas tesztoszteronszintje miatt, Umar Kremljov IBA-elnök pedig akkor elmondta, hogy XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során.
2024.08.01 19:10MTIA Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál is hivatalos levélben fog tiltakozni, amiért Hámori Lucának a tavalyi világbajnokságról magas tesztoszteronszintje miatt kizárt algériai Imane Heliffel kell összecsapnia a 66 kilós súlycsoport negyeddöntőjében a párizsi játékokon.
Az afrikai öklözővel kapcsolatban csütörtök délelőtti nyolcaddöntőjét követően robbant ki botrány, miután olasz riválisa alig 40 másodperc után feladta ellene a találkozót, majd nem fogott vele kezet és igazságtalannak nevezte a helyzetet. Mindezt azért tette, mert Helifet tavaly a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta a vb-ről magas tesztoszteronszintje miatt, Umar Kremljov IBA-elnök pedig akkor elmondta, hogy XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során. A NOB - mely az IBA-t kizárva rendezi meg az olimpiai bokszversenyeket - ugyanakkor engedi szerepelni.
"Nagyon szomorú vagyok, amiért áll a bál és egy olyan témáról kell beszélnünk, ami nem a sporttal összeegyeztethető" - nyilatkozott csütörtökön az MTI-nek Berkó Lajos, a magyar szövetség ügyvivő testületének tagja az ökölvívótorna helyszínén. - "Ez vállalhatatlan és felháborító! A Magyar Ökölvívó Szakszövetség minden lehetőséget megragad arra, hogy ezt szóvá is tegye és már készítik a kollégák a hivatalos levelet a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé. Ebben hangot adunk ennek a felháborodásnak és kérjük, hogy a NOB vizsgálja felül a döntését, amivel egy olyan versenyzőt engedtek a NOB versenyrendszerébe, akit korábban világbajnokságon kitiltottak, mert XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során."
Berkó Lajos hozzátette, hogy a MÖSZ vizsgálja, van-e jogorvoslati lehetőség Helif szereplésével szemben. Azt viszont kijelentette: Hámori Luca mindenképpen ringbe lép szombaton délután a negyeddöntőben, melyben már az érem lesz a tét.
"Nekünk meg sem fordult a fejünkben, hogy Luca ne álljon ki a mérkőzésre. Öt perce beszéltem vele. Fel van dobva, nagyon jól érzi magát a ringben és aki látta a mai és az ír lány elleni mérkőzését, az egyetérthet velem abban, hogy jó őt látni a ringben" - méltatta Berkó Lajos a kőszegiek versenyzőjét, aki a vasárnapi selejtezőben Grainne Walsh-t, majd a csütörtöki nyolcaddöntőben az ausztrál Marissa Williamsont győzte le simán. - "Amennyiben a NOB engedi, hogy ilyen egyenlőtlenség alakuljon ki a nők között, akkor azt mi minden fórumon elítéljük és ezt hangoztatni is fogjuk, de a versenyzőnket nem fosztjuk meg attól a lehetőségtől, hogy olimpiai éremért bokszoljon."
Hámori korábban úgy nyilatkozott Helifről, hogy akik engedték elindulni, biztosan meggyőződtek róla, hogy nő. Ugyanakkor készül az összecsapásra és ezek a kérdőjelek az algériaival kapcsolatban csak még értékesebbé tennék a győzelmét, ami a célja.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:21 Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy életveszélyt okozó rollerest
- 20:20 Meteorológia: az átlagosnál enyhébb és szárazabb volt a január
- 18:19 Meghalt Horváth Kálmán Tolna vármegyei főispán
- 16:15 Gázolás miatt késtek a vonatok Győr közelében
- 14:06 Az ausztráliai lítiumbányánál történt katasztrófa veszélyezteti az akkumulátoripart
- 12:43 Ki vehetné meg egyáltalán Grönlandot?
- 10:23 Nagy-Britannia titkos rendelettel kényszerítené az Apple-t a felhasználók adatainak kiadására
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06