Orvostudomány
Ötből egy esetben természetes úton is teherbe eshetnek a nők a lombikeljárás után
Messze nem ritka eset, hogy valaki természetes úton essen teherbe egy lombikbébi után, ami teljesen ellentétes a közhiedelemmel.
2023.06.21 19:21MTIÖtből egy esetben természetes úton is teherbe tudnak esni azok a nők, akiknek korábban mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekük - derült ki a Human Reproduction cím szaklap friss számában megjelent kutatásból, amelyet a The Guardian című lap ismertetett szerdán.
Annette Thwaites, a University College London kutatója, a tanulmány vezető szerzője úgy fogalmazott: messze nem ritka eset, hogy valaki természetes úton essen teherbe egy lombikbébi után, ami teljesen ellentétes a közhiedelemmel. Nemcsak a családtervezésen gondolkodó nők, hanem egészségügyi szakemberek is széles körben úgy vélték eddig, hogy ez igencsak valószínűtlen forgatókönyv.
A kutatás során tizenegy nemzetközi tanulmány együttvéve több mint ötezer nőre vonatkozó eredményeit tekintették át, és ezek alapján jutottak arra a következtetésre, hogy az asszisztált reprodukciós eljárásokat követő - többnyire - három éven belül átlagosan ötből egy esetben újabb gyermek fogant meg természetes úton. Ez az összefüggés az asszisztált reprodukciós eljárás fajtájától és kimenetelétől függetlenül fennáll - emelték ki.
A kutatók úgy vélték, a reprodukciós eljárások ösztönözhetik a természetes fogamzást: "biológiailag lehetséges, hogy a lombikeljárás (IVF) során alkalmazott petefészek-stimuláció javítja a szerv természetes működését".
Arra is utaltak, hogy a várandósság alatti hormonális változások, valamint a gyerek születésével csökkenő stressz szintén segíti a természetes fogamzást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:28 Ciszjordániában izraeli katonák megöltek két palesztin fegyverest
- 10:37 Bakondi György: egyre több migráns érkezik a balkáni útvonalra és tart Magyarország felé
- 9:33 Kamion Eb - Kiss Norbert karnyújtásnyira a címvédéstől
- 8:57 Vihar - Riasztást adtak ki hevesebb zivatar veszélye miatt ezekre a járásokra
- 7:56 Rekordmennyiségű pályázat érkezett az Európai Mobilitási Hét programjaira
- 6:55 Május 8. és 12. között rendezik a jövő évi Tour de Hongrie-t
- 5:54 Újabb amerikai F-16-os harci repülők érkeztek Romániába
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06