Kultúra
A középkori és kora újkori Kecskemét egyik legrégibb temetőjére leltek a település belvárosában
A most is álló barokk kori, négyzet alaprajzú kolostort a tűzvész után kezdték el építeni, beleásva a középkori Kecskemét városközpontjába.
2024.03.04 00:18MTIA középkori és kora újkori Kecskemét egyik legrégibb temetőjére leltek a régészek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének felújításához kapcsolódó munkák újabb szakaszának megkezdésekor - közölte Fazekas András Kristóf régész.
A Kecskeméti Katona József Múzeum régész muzeológusa felidézte: a ferencesek az 1640-es években kapták meg a területet, ahova több, feltehetően faépületet építettek, de ez az épületegyüttes 1678-ban leégett. A most is álló barokk kori, négyzet alaprajzú kolostort a tűzvész után kezdték el építeni, beleásva a középkori Kecskemét városközpontjába.
A Kéttemplom köz felől látható, toronyszerű kiugró rész viszont sokkal korábbi. A kulcslyukszerű lőrések alapján feltehetőleg még az 1400-as évek kezdetén építhették. Az intézet szobáinak mélyítése során ezt, az alapfalak között megmaradt magot tárták fel.
A régész kiemelte: a kecskeméti Kodály Intézet felújítását megelőző feltárás Kecskemét belvárosában az egykori kolostor falain kívül, a Kéttemplom közben folytatódik.
Az elmúlt hetekben kutatott terület mindössze 15 négyzetméternyi volt és régészetileg már ismert. Itt helyezkedett el - a mai Romkert területén, a templom előtti Kálváriától egészen a Kodály Intézet bejáratáig - a 14. század második felétől egészen 1778-ig a középkori és kora újkori Kecskemét egyik legrégibb temetője. A 18. század végén Mária Terézia rendelettel szüntette meg a városon belüli temetkezéseket és jelöltette ki az új sírmezőket a városok határain kívül.
A munkálatok során a szakemberek több szinten 18 részben vagy teljesen megmaradt csontvázat tártak fel, és jelentős mennyiségű emberi csontot gyűjtöttek össze.
Fazekas András Kristóf szerint a nagyfokú bolygatás okai között szerepel a zsúfolt városi temetők sajátossága, az évszázadokon keresztül történő rátemetkezés, de pusztítást okozott a 18. század elején felépült kolostor északkeleti fala is, akkor ugyanis nem exhumálták az elhunytakat. Végül pedig a legújabb korban a különféle építkezésekhez, közműfektetésekhez kapcsolódó földmunkák szintén bolygattak, pusztítottak sírokat.
A múzeum munkatársa elmondta: a temetkezési szokásokra utaló jelek a famaradványok és a koporsószegek, amelyek arról árulkodnak, hogy deszkakoporsóba temették az egykor itt élők halottaikat. A csontvázak tájolása egységesen délnyugat-északkelet irányú volt és megegyezett a Barátok temploma tájolásával.
A régészek az egykori temető területén túlnyomó többségben csecsemők és gyermekek maradványait találták meg, ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a temető felsőbb rétegeit kutatták, és az eddigi tapasztalatok alapján a fiataloknak nem ástak olyan mély gödröket, mint a felnőtteknek, így maradványaik magasabban feküdtek - magyarázta a szakember.
A feltárt sírok közül kiemelkedett egy csecsemő temetkezési helye. A mellkastól lefelé megsemmisült kislány sírja magasan, a jelenlegi járószinttől mintegy 70 centiméter mélységben feküdt, szinte közvetlenül a templom szentélye mellett. Rövid élete ellenére fejére egy igen díszes, bronzspirállal kivarrt gyöngyös pártát helyeztek temetésekor. Zay Orsolya, az egri Dobó István Vármúzeum régészének szakvéleménye szerint ezt a típusú fejéket az 1600-as években használták.
A koponyát és a pártát egyben emelték ki és konzerválták, lehetőséget teremtve arra, hogy az egykor élt kislány pártája egy restaurátor műhelyében nyerje vissza eredeti szépségét - tette hozzá Fazekas András Kristóf.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:32 Brutális tűz Észak-Macedóniában - közel 60 halott egy egy éjszakai klubban - videók
- 10:30 A rijádi megállapodások megvalósításáról tárgyalt az orosz és az amerikai külügyminiszter
- 8:29 Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil
- 6:24 Wesley iskolák - megsemmisítettek két működési engedély visszavonást
- 20:56 Március 15. - Kovács Zoltán: országszerte a legnagyobb rendben zajlottak a rendezvények
- 18:54 Összefogás a krónikus vesebetegség korai felismeréséért és hatékony kezeléséért
- 16:53 DK: az árrésstop mellé vezessék be a kirúgásstopot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06