Programajánló
Csokoládéfesztivált rendeznek Szolnokon
November 9-én és 10-én.
2019.10.31 03:23MTITizenöt standon tizenegy kiállító mutat be csokoládékat, bonbonokat, cup cake-eket és egyéb édességeket november 9-én és 10-én a Szolnoki Csokoládéfesztivál és Nemzetközi Találkozón az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban - közölte a szervező kulturális központ ügyvezető igazgatója kedden az esemény sajtótájékoztatóján.
Molnár Lajos Milán elmondta: a tavaly csaknem ötezer ember által látogatott fesztiválon a nemzetközi rendezvényeken díjakat nyert édességeket ismerhetik és vásárolhatják meg az érdeklődők, emellett családi programokkal is készülnek. Hozzátette: virtuális játékok, bábelőadás, gyermekkoncert, könyvbemutató, cukrász workshop színesíti a fesztivált.
Kiemelte, hogy a 2010-ben indult fesztiválon világversenyeken is bizonyított, díjnyertes kézműves csokoládékészítők állítanak ki. Hozzátette: a RepTár Szolnoki Repülőmúzeummal való együttműködésüknek köszönhetően a múzeumba, vagy a csokoládéfesztiválra jegyet váltók kedvezményre jogosultak a másik helyszínen.
Pálinkás Csaba, a csokoládéfesztivál főszervezője elmondta: több programmal is készülnek a gyerekeknek, például Real Games virtuális és számítógépes játéksarokkal, kézműves foglalkozással, a "Csupa csoda gyerekvilágban" több játékot is ki lehet majd próbálni, a gyerekek süteményt készíthetnek, részt vehetnek a Hortobágyi Nemzeti Park környezeti foglalkoztatóján. Joós Tamás gyermekkoncertje és a Tiszavirág Bábcsoport előadása is színesíti a programot.
A rendezvényen tortakészítő worksop, bonbonkészítő bemutató is szerepel a programok között, a Marcipán Cukrászda mesterei pedig kóstolóval egybekötött beszámolót tartanak.
Ezen kívül meg lehet majd tekinteni a retro játék- és mesekiállítást, a csokoládétörténeti kiállítást, a szolnoki ischler történetét bemutató tárlatot, valamint Katona József Dekor-álom című kiállítását.
A rendezvényen minőségi kávébemutatóval, kóstolóval, workshoppal is várják a látogatókat.
Az idei rendezvényen is lesz jótékonysági játékgyűjtés a Magyar Vöröskereszttel közösen, valamint a fesztivál első, szombati napján vért adók ingyenesen látogathatják a rendezvényt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:04 Újraválasztották Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökévé
- 22:51 Folytatódik a változékony időjárás
- 20:51 Dílereket fogott el Gyöngyösön a rendőrség
- 18:50 Visszatértek Romániába a Tate fivérek
- 16:49 Süth Miklós: még nem vagyunk túl a ragadós száj- és körömfájás járvány nehezén
- 14:48 Nébih: hatósági intézkedések a szlovákiai ragadós száj- és körömfájás betegség miatt
- 12:47 Újabb hulladékudvarokat épít a MOHU
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06