November 8-án
Nyílt nap a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban
Nyílt napot tartanak november 8-án a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.
2012.11.03 17:44MTIA Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE) Produkciós Iroda által működtetett helyszín független színházi és tánctársulatoknak, alkotói csoportoknak, civil szervezeteknek ad otthont. Az egykori elhagyatott iskolaépület intenzív közösségi térré alakult: a nyílt napon a látogatók betekintést nyerhetnek az emeleti műtermekbe, próbatermekbe és irodákba, láthatják a hamarosan elkészülő kávézót, galériát és színháztermet - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az ingyenes bejárás a színészek rendhagyó kalauzolásával 19 órától 20 óráig tart, 20 órakor a Szakkör és a FÜGE koprodukciójában bemutatott Egyirányú út című előadást tekinthetik meg a nézők, amelyre kedvezményes áron válthatók jegyek.
A II. kerületi Jurányi utca 1-3. szám alatti új, az egykori középiskola mintegy 6000 négyzetméteres épületében nemrég megnyílt előadó- és alkotóművészeti központban színházterem, galéria, kávézó valamint irodák, próbatermek, raktárak állnak a művészek és a közönség szolgálatára. A ház üzemeltetője a FÜGE: az ernyőszervezet mostantól infrastruktúrát is biztosít azoknak a csapatoknak, amelyekkel eddig is munkakapcsolatban állt. A cél az, hogy a különböző csoportok és alkotók a közösségi terekben egymásra találjanak, idővel együttműködések szülessenek.
Az inkubátorházba beköltözik többek között a Szputnyik, a Tünet Együttes, a Gólem Színház és a TÁP Színház is. Az intézményben nemcsak a produkciók gyártása - pályázatírás, irodai munka, próbák, díszletmunkák, jelmezkészítés, tárolás - zajlik, hanem zárt körű munkabemutatókat, nyilvános főpróbákat, közönségtalálkozókat és különböző kulturális eseményeket is szerveznek.