Kábítószer

Rekordmennyiségű kokaint foglalt le tavaly a francia rendőrség

Szakértők szerint azonban a kábítószerek lefoglalásának, még tömeges mennyiségben is, csekély hatása van a kábítószer-kereskedelemre.

2025.01.15 08:23MTI

Csaknem 47 tonna kokaint foglaltak le a francia kábítószerellenes szolgálatok 2024 első tizenegy hónapjában, kétszer annyit, mint 2023-ban - jelentette be hétfőn Bruno Retailleau belügyminiszter.

"Ez történelmi rekord" - mondta a tárcavezető a nyugat-franciaországi Le Havre kikötőjében tett látogatásán, ahol december 30-án két tonna kokaint foglaltak le egy konténerben. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a lefoglalt kokain mennyisége egy év alatt több mint kétszeresére nőtt - 2023-ban 23 tonnát foglaltak le -, s tíz év alatt megtízszereződött.

A lefoglalt mennyiség növekedése a szintetikus kábítószerekre is vonatkozik: közel 9 millió MDMA, illetve ecstasy tablettát (122 százalékkal többet), azaz 432 kilogramm amfetamint (90 százalék) foglaltak le. A lefoglalt kannabisz (88,8 tonna, 15 százalékos csökkenés) és a heroin (772 kilogramm, 13 százalékos csökkenés) mennyisége azonban visszaesett - tudta meg az AFP hírügynökség a belügyminisztériumtól.

Szakértők szerint azonban a kábítószerek lefoglalásának, még tömeges mennyiségben is, csekély hatása van a kábítószer-kereskedelemre, és csak egy kis töredékét teszik ki annak, ami Franciaországban ténylegesen forgalomba kerül.

Maga a miniszter "áradatról" beszélt, és elismerte, hogy a rekordméretű lefoglalások ellenére a kábítószer ára változatlan maradt, ami "azt jelenti, hogy egyre több áru érkezik Franciaországba".

Az AFP által megkérdezett szakemberek szerint 2024-ben valóságos "fehér cunami" öntötte el a francia kikötőket, repülőtereket, utakat és partszakaszokat. Véleményük szerint a forgalomba kerülő kokain mennyiségének ez a hirtelen növekedése a dél-amerikai termelés robbanásszerű emelkedésével, az európai fogyasztás "demokratizálódásával" és az amerikai piac "telítődésével" magyarázható.

A kereskedők számára a kokainkereskedelem rendkívül nyereséges: egy kiló kokain nagykereskedelmi ára a nyomozók szerint 2000 és 2500 dollár között van Kolumbiában, 5000 dollárt ér útközben a francia Antillákon, és 33 ezer euróba kerül Le Havre-ban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.