Háború
Frank-Walter Steinmeier bocsánatot kért Varsóban a második világháborús német bűntettekért
Bocsánatot kért a második világháborús német bűntettekért Frank-Walter Steinmeier német elnök szerdán Varsóban, ahol Andrzej Duda lengyel államfővel együtt részt vett a varsói felkelés 80. évfordulója előestéjén rendezett megemlékezésen.
2024.08.01 13:54MTIA második világháború után újjáépített óváros szélén, a Krasinski téren álló Varsói Felkelés emlékművénél tartott ünnepségen Steinmeier aláhúzta: a németek tudatában vannak történelmi felelősségüknek. "Nekünk, németeknek, nem szabad elfelejtenünk" - tette hozzá. "Azt kérem, éppen ma és éppen itt, hogy bocsássanak meg" - fogalmazott a német elnök.
Elmondta: a német és a lengyel kormány "szoros párbeszédet folytat" a berlini Német-Lengyel Ház tervéről, amely korábbi bejelentések szerint a második világháborús lengyel áldozatok emlékhelyeként épülne. "Folyamatban van több egyéb dolog is, a megszállás még élő áldozatai érdekében is" - fűzte hozzá Steinmeier.
Az előző, a Jog és Igazságosság által vezetett lengyel kormány 6,2 ezer milliárd zlotyra (570 ezer milliárd forint) becsülte a Németország által okozott háborús károkat, és jóvátételt követelt Berlintől.
Donald Tusk jelenlegi lengyel kormányfő februári berlini látogatásakor viszont úgy ítélte meg: "formális, jogi, nemzetközi szempontok szerint a jóvátétel ügye sok évvel ezelőtt lezárult, az erkölcsi, pénzügyi, anyagi elégtételre viszont soha nem került sor". Andrzej Duda elnök ezt követően aláhúzta: a Lengyelországnak járó második világháborús német jóvátétel ügye továbbra is nyitott kérdés.
A Steinmeier részvételével megtartott szerdai ünnepségen mondott beszédében Andrzej Duda - Lech Kaczynski néhai államfőt idézve - kijelentette: a varsói felkelés Lengyelország függetlenségének erkölcsi alapját jelenti.
"Ma, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, azért találkozunk itt, hogy soha többé ne történjen megszállás (.), nem fontos, német, szovjet vagy - ma - orosz megszállásról van-e szó" - fogalmazott Duda. Hozzátette: ezt a szabad világ azért sem engedi meg, mert emlékszik a varsói felkelők hősiességére.
A varsói felkelés 1944. augusztus 1-jétől október 3-ig tartott. A német megszállók elleni felkelést a londoni emigrációs kormány kezdeményezte. A lakosság - az óriási veszteségek ellenére - támogatta a felkelőket, remélve, hogy a közeledő szovjet csapatok segítenek a németek elleni harcban. Sztálin azonban a felkelés hírére megállította a szovjet csapatokat, és abba sem egyezett bele, hogy a németeket támadó szövetséges repülőgépeket szovjet repülőterekről vessék be. Végül október 2-án a németek elfojtották a felkelést.
A hatvanhárom napig tartó véres küzdelemben mintegy 18 ezer felkelő elesett vagy eltűnt, 25 ezren megsebesültek, 15 ezren fogságba estek. A polgári áldozatok száma 180 ezer volt. A kapituláció után a nácik félmillió lakost telepítettek ki a fővárosból, Varsó nagy részét pedig - Hitler utasítására - a földdel tették egyenlővé.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:59 Csárdi Antal kilépett az LMP parlamenti frakciójából
- 8:57 Egyeztet a hódmezővásárhelyi és a szabadkígyósi önkormányzat a Wenckheim-kastélyról
- 6:55 Magyar Péter: már a teljes politikai elit támadja Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot
- 22:50 Leszállás közben hátast dobott egy repülőgép a torontói Pearson repülőtéren - videó
- 20:11 Sulyok Tamás kitüntette Aleksandar Vucic szerb elnököt
- 18:58 Kedden és szerdán lezárások lesznek Budapesten delegáció közlekedése miatt
- 16:56 Hétfő estétől elrendelték a vörös kódot a hideg idő miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06