USA

Kamala Harris egy hét alatt 200 millió dolláros kampánytámogatáshoz jutott

Trump kampánystábja július elején tette közzé a felajánlásokat.

2024.07.29 15:54MTI

Kamala Harris választási kampánya egy hét alatt 200 millió dollárnyi támogatáshoz jutott - közölte az alelnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampányigazgató-helyettese vasárnap.

Rob Flaherty az X közösségi oldalon megjelent közleménye szerint július 21-ét követően, amikor Joe Biden visszalépett a választási indulástól és Kamala Harrist ajánlotta maga helyett, 170 ezren jelentkeztek önkéntes kampányaktivistaként. A kampányvezető illetékes azt is hozzátette, hogy a 200 millió dollár kétharmada új adományozótól érkezett.

A demokrata kampánytámogatások beérkezése Joe Biden politikai támogatottságának csökkenésével párhuzamosan július első felében lelassult, ennek adott új lendületet az új jelölt színre lépése.

Donald Trump kampánystábja július elején tette közzé a felajánlásokat, ami szerint áprilistól június végéig 331 millió dollárt gyűjtöttek, és a hónap elején 284,9 millió dollár, választási célokra fordítható pénzeszközzel rendelkeztek.

A republikánusok és demokraták közti választási küzdelem kiéleződését mutatják a Joe Biden visszalépését követő héten készült közvélemény-kutatások is.

Szombaton hozták nyilvánosságra a Fox News által megrendelt kutatást, amely azt mutatja, hogy az elnökválasztás kimenetele szempontjából kritikusan fontos államok közül Michiganben és Pennsylvaniában 49-49 százalék a két nagy párt jelöltjének támogatottsága, míg a szintén fontos Wisconsinban Donald Trump egy százalékponttal vezet; a jelenleg demokrata vezetésű Minnesota államban Kamala Harris 6 százalékpontos vezetését mérték a kutatók.

A The Wall Street Journal napilap által megrendelt, pénteken kiadott felmérés szerint országosan Donald Trump 49, míg Kamala Harris 47 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A demokrata szavazók 81 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy lelkesen támogatja pártja várható új jelöltjét. Joe Biden jelöltsége iránt a demokrata párti szavazók 37 százaléka lelkesedett - derül ki a The Wall Street Journal korábbi felméréséből.

Pénteken jelent meg a Forbes által megrendelt közvélemény-kutatás eredménye is, ami 51-49 arányú vezetést mutat Donald Trump javára; a New York Times megrendelésére készült és csütörtökön kiadott kutatás szerint Donald Trump 48 százalékos támogatottságával áll szemben Kamala Harris 47 százaléka.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.